Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kézfogás

2008.02.04
A KÉZFOGÁS
 
NARRÁTOR: - Tisztelt hölgyeim és uraim, mindenkit köszöntök! Nézzenek itt bátran körbe, egy szürke, hétköznapi utcán vagyunk. Éjszaka. Teljesen átlagos, amolyan mindenki utcája ez. Még a képzeletünket sem kell különösebben megmozgatnunk, hogy lássunk magunk előtt egy járdát, valami kis padfélét a buszmegálló előtt, távolban egy kis boltot, esetleg mellette egy pékséget, ahonnan friss pékáruk illatát sodorja felénk az enyhe esti szél. Néhány bokor, esetleg fa is elhelyezkedik a közelben, fölöttünk pedig éjszakai lámpa pislákol, mely körül apró bogarak hada kering.
 
- Ezen az utcán fog hamarosan találkozni két ember. Hogy kik is ők? Először is vegyük szemügyre Jánost. Már elsőre is barátságos emberkének tűnik, kedves, mosolygós, visszahúzódó, általános iskolás tanárember ő. A diákjai csak úgy emlegetik: A flúgos (András ezen meglepődik, én lenyugtatom). Persze nem rosszindulatból. Hajlamos kissé magába mélyedni, és ilyenkor maga sem figyel annyira hogy mit mond, és mit tesz, vagy hogy azt mondja -e, amit tesz, ésatöbbi. Egyszóval furcsa, de amúgy teljesen jellegtelen figura.
 
- Bár az utóbbi időben történt vele valami. Az egyik diákja. Az a bolond Kata. Erőteljesen bukásra áll Jánosunknál, és ezzel kivívta maga ellen Kata gyűlöletét. És a lány egy két lábon járó makacs, önfejű, balszerencsecsomag (András bőszen bólogat), aki elhatározta hogy megleckézteti tanárát és azt mondja róla: János bácsi erőszakoskodott velem! (védekezően mutat magára: ÉÉN?)
 
- Azonnal botrány tört ki az iskolában! Jánosunk teljesen összetört, és egész nap azon morfondírozott otthonában, hogyan tudná kimagyarázni magát! Ha nem sikerül neki, oda az egész élete, a szülei előtt bemocskolódik, bemocskolódik a hírneve, és ami a legfontosabb: el kell hagynia az iskolát, melyben oly sok éven át szeretettel, odaadással nevelt és tanított. Más esélye nincs. Hacsak nem az a szülői értekezlet, ami pont ma este lesz. Ugyanis a lány emlegetett konkrét időpontos is. Arra az időpontra pedig van Jánosnak alibije. De ha nem ér oda időben, az igazgató lezárja az ügyet, az újságíró közhírré teszi a dolgot... és akkor már késő. Este hét óra! Siess János, mert oda mindened... (András indulna)
 
- Állj! Még mielőtt János elindulna ama bizonyos utca felé, vizsgáljuk meg egy kicsit Gábort is! Gábor családos ember. Ugyanolyan szerény és jellegtelen figura, mint János. Egy felesége és egy gyereke van. Az asszonnyal már régen elhidegültek egymástól. Csak a kisfiuk tartja össze őket, akit Gábor nagyon szeret. Gábort mostanában szintén elkerüli a szerencse. Munkahelyi és ebből következően anyagi problémák merültek fel nála. A főnökétől ma estére kapott határidőt, hogy leadjon néhány papírmunkát. Ma este hét óra. Az utolsó határidő.
 
- Ha nem sikerül a kért dokumentumokat időben leadnia, a cégtől kirúgják, minek következtében az albérletet sem tudja kifizetni, melynek folyományaképpen a felesége visszaköltözik az anyjához - egy gyors válással egybekötve - és Gábor egyedül marad: munka nélkül, gyerek nélkül... és talán fedél nélkül is. Hát Gáborom, neked is sietned kell ma este hétig úgy látom.
 
- A két emberről tudni kell még azt, hogy ők ketten ismerik egymást. Hogy honnan? Fene sem emlékszik már rá. Azt hiszem... Középiskolából. Egy vagy két évig osztálytársak voltak. Nem is különösebben barátkoztak egymással. És amit még hozzá kell tennem. Az iskola erre van, a cég pedig erre. Tehát pont ellentétes irányba halad ez a két ember.
 
- Mi történik normális esetben, ha összefutnak egymással? Nem nehéz megjósolni... de azért lássuk...
 
 
JÁNOS: - Ááá… Jó napot
GÁBOR: - Üdv. Jó napot!
JÁNOS: - Rég nem…
GÁBOR: - Aha…
JÁNOS: - Család?
GÁBOR: - Feleség. Meg egy gyerek. Szeretem.
JÁNOS: - Remek…
GÁBOR: - És te?
JÁNOS: - Tanítgatok.
GÁBOR: - Aha.
JÁNOS: - Akkor… Én… sietnék.
GÁBOR: - Én is…
JÁNOS: - Akkor… Minden jót!
GÁBOR: - Minden jót! Viszlát!
 
NARRÁTOR: - Kezet fognak, beszélnek pár mondatot, és villámgyorsan mennek is az igencsak fontos dolgukra. De pörgessük csak vissza egy kicsit az időt. A kézfogásra. Tegyük fel, hogy történik valami különös dolog.
 
JÁNOS: - Ááá… Jó napot
GÁBOR: - Üdv. Jó napot!
JÁNOS: - Rég nem…
GÁBOR: - Aha…
JÁNOS: - Család?
GÁBOR: - Feleség. Meg egy gyerek. Szeretem.
JÁNOS: - Remek…
GÁBOR: - És te?
JÁNOS: - Tanítgatok.
GÁBOR: - Aha.
JÁNOS: - Akkor… Én… sietnék.
GÁBOR: - Én is…
 
Mereven nézik egymást, és a másik kezét, amit nem tudnak elengedni.
 
NARRÁTOR: - Vajon mi lehet ezzel a két emberrel? Miért nem mennek tovább? Fussunk neki újra!
 
JÁNOS: - Ááá… Jó napot
GÁBOR: - Üdv. Jó napot!
JÁNOS: - Rég nem…
GÁBOR: - Aha…
JÁNOS: - Család?
GÁBOR: - Feleség. Meg egy gyerek. Szeretem.
JÁNOS: - Remek…
GÁBOR: - És te?
JÁNOS: - Tanítgatok.
GÁBOR: - Aha.
JÁNOS: - Akkor… Én… sietnék.
GÁBOR: - Én is…
 

Próbálnak kiszabadulni a másik kezéből, egyelőre "illedelmesen" 

NARRÁTOR: - Kínlódnak némán, majd utalnak rá, hogy mennének tovább, mennek is, de a kezük úgy marad.

 
- Attól tartok összeragadt a kezük. Nem... nem pillanatragasztótól. Nem is a kéz begörcsölésétől. Történt valami földönkívüli, megmagyarázhatatlan égi jelenség, ami miatt menthetetlenül egybeforrt a kezük. Vajon mennyi idő kell, hogy két ilyen roppant sietős ember felfogja, mi is történt velük? Hát nézzük meg!
 
A következő jelenet ugyanott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, egymásra néznek, próbálnak még kínlódva beszélgetni, elbúcsúznak újra, szétválnának de a kezük úgy marad.
 
GÁBOR: - Most már… én mennék…
JÁNOS: - Én is… Talán…
GÁBOR: - Elengedhetné…
JÁNOS: - De hát… maga fogja. Nem én.
GÁBOR: - Nem. Én nem. Én.
JÁNOS: - Kérem, nekem sürgős…
GÁBOR: - Kérem, nekem is… roppant sürgős… Engedjen el, kérem…
JÁNOS: - De hát nem én fogom…
 
NARRÁTOR: - Némán nézik egymást. Rájönnek, hogy nem tudják elengedni egymást.
 
- Hoppá. János, Gábor... erre nem számítottatok, ugye? Csak bámuljátok egymást, nem tudtok szólni a döbbenettől...
 
- És akkor végre... leesik. Hogy mi történt, milyen helyzetbe kerültek, és hogy menthetetlenül összeragadtak... És az óra ketyeg... Tik-tak-tik-tak...
 
Egyszerre kezdik el mondani a saját problémájukat, folyton közbevágnak egymásnak, aztán egyre többet hagyják beszélni a másikat, egyre jobban kétségbeesnek.
 
- Kiegyenlített küzdelem. Sosem jutnának dűlőre. Megpróbálnának mentőt hívni, esetleg mobilon betelefonálni a céghez vagy az iskolához, vagy egyéb olyan megoldáshoz folyamodnának, ami nem vezet sehova, mert mire eredményük lenne, addigra már késő. Történjen még valami. Tegyük egyenlőtlenné a küzdelmüket. Jánosnak adjunk akaraterőt, maniplulálóképességet, hatalmat, Gábortól pedig vegyük el azt a keveset is ami van. Lássuk így mi történik...
 
János legyőzi Gábort, aki összeomlik, és megadja magát
 
- De hogy igazságosak legyünk, fordítsuk meg a szituációt. Adjuk Gábor kezébe az "erőt". Csak figyeljünk!
 
Most Gábor győzi le Jánost
 
- ÉS MOST! Adjunk mindkettő kezébe egy kevés erőszakot, hatalmat, ami aztán hamar el is tűnik...
 
Nagy vita, érzelmi viharok, majd amikor nem születik megoldás, teljes összeomlás mindkét fél részéről.
 
- Még mindig van idő. És vajon megoldás is létezik? Valaminek kell lennie...
 
Némajáték. Egyikük kést vesz elő, magasba emeli
 
- Mi ez a kés? Vajon mit jelent? Szükségünk van erre az eszközre? Bármikor, amikor el akarunk szakadni valamitől - érzéstől, hangulattól, vagy egy másik személytől, át kell küzdenünk magunkat egy hatalmas érzelmi vihar villámjai, dörgései és jeges esőcseppjei alatt? Erőszakkal kell elszakadnunk, és összevérezni mindent magunk körül?
 
A lecsapás előtti pillanat.
 
- Ugyan már... ilyesmi sosem történik. Sosem ragad össze a kezünk. Ez egy lehetetlen szituáció, illúzió az egész. Nem kell elővennünk azt a kést, nem összeomlanunk, és nem kell megsebesítenünk sem magunkat, sem mást. Egyszerűen el kell engedni a másik kezét és haladni tovább arra, amerre épp tartunk...
 
Vége.
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

és mi lesz, ha betelik?

(Luca, 2008.07.22 15:44)

Megkomponált mű. Mint egy hagyma. Sorban szeded le a leveleket, sir a szemed, de nem baj, itt a katarzisélmény.Milyen egyszerű, milyen elgondolkodtató!
Gratula!:-))végre nem vérző rózsákat, éstokiohoteleketolvasok!:-)))