Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fekete folyam

2008.02.09

 

Fekete folyam
 
- Váó.. ez mekkora luxus – harsant fel örömittasan a fiú. Pár lépést hátralépett, és elégedetten vigyorgott. Csak úgy saját maga szórakoztatására még az ásóra is rátámaszkodott. Mint egy amolyan igazi – éppen pihenő – munkásember. Így ácsorgott és nézte a nagy gödröt, melyből úgy spriccelt ki a föld, mintha csak víz volna.
- Egy kemény, és igen fárasztó munkát megspóroltál nekem Néró. Okos kutya vagy.
És azzal Zoli lehajolt a kutyájához – aki eközben egészen belefeledkezett a gödörásásába – és megsimogatta a fejét. Néró hálásan felpillantott rá, és kapart tovább. Isten tudja, hogy mit élvezett benne annyira. Biztos valami érdekes szagot érzett. A kutyáknál ezt nem lehet tudni. Szeretnek ásni és kész. És ha Néró éppen akkor és ott akar ásni, amikor/ahova Zolinak el kell ültetnie a kertben egy kis fenyőfát – őfelsége, az apja parancsára – az még csak külön jó. Az ásóra már nem is lesz szükség. Szép az élet!
            A fiú még egy darabig támaszkodott az ásón, aztán miután megunta – tulajdonképpen elég kényelmetlen volt – leült egy fatuskóra. Egy darabig nézte, hogy a kutya belefeledkezik az ásás örömeibe, aztán elrévedt a tekintete a szomszéd kertjére is, ahol épp nem történt semmi (pedig szokott), aztán a túloldali ház kertjének eseményeit vizslatta. Ott sem történt semmi különös, ha csak az nem, hogy egy kislány egy nagy, kád formájú hintában himbálózik oda-vissza. Jó lenne ide is egy ilyen hinta! Az hogy kinőtte már, már elnézést a kifejezésért: le van szarva. Hülye apjának a mániája, hogy viselkedjen férfiasan. Ő épp elég férfias. Ha úgy hozza a sors, megvédi magát, ha ágyban kell bizonyítani azt is megteszi.. Ez pont elég. Le lehet róla szállni. Punktum.
 
- Iiiiii!
Fájdalmas kutyavonyítás. Zoli azonnal felpattant, és Néróhoz ugrott. – Mi történt? – kérdezte úgy, mintha választ is várt volna. A kutya már kint volt a gödörből, és hevesen vakarózott. Közben erősen nyüszített. Zoli – jobb ötlet híján – segített neki a vakarózásban. Nem tudta miért tette. Egyszerűen csak érezte, hogy Néró valamitől meg akar szabadulni.
Talán valami bogár. Talán sok bogár.
Néró aztán lenyugodott. A lábát kezdte nyalogatni. Zoli a kezébe fogta, és jobban megvizsgálta. Három-négy vörös púpot látott rajta. Elég volt ránézni, hogy az ember érezze milyen fájdalmas lenne, ha ez mind az ő lábán lenne..
- Jól van, semmi baj – motyogta Zoli. Simogatta még egy darabig aztán odalépett a gödörhöz. Belenézett és alaposan körbepásztázta. Néhány fekete hangyát látott. Jókora méretűek voltak. Zoli keresett egy vastagabb ágat, és beleturkált a gödör mélyébe, hátha még több is előjön.
Jöttek is!
De még mennyien!
Elsőre Zoli hátra is hőkölt kissé a sok nyüzsgő feketeségtől. Aztán azért újra közelebb hajolt. Ugyan már! Csak pár hangya! Zoli egy darabig figyelte. Aztán keresgélni kezdett egy másik rovar után. Ki akarta próbálni, hogy milyen rövid idő alatt tépik szét a hangyák. (régen imádott bogarakat dobálni a hangyabolyokba). Talált is. Méghozzá egy jókora tücsköt. Mondjuk pár percig eltartott mire egy ügyes hadicsellel elkapta, de lényeg hogy sikerült, és a tücsök ott ficánkolt a markában.
Na gyertek csak, hangyácskáim!
Zoli a kis ággal beleturkált a gödör aljába, és már jött is az újabb fekete izgő-mozgó áradat. Letépte a tücsök egyik vastag lábát, nehogy elugorjon (bár utólag belátta, hogy erre nem is nagyon volt szükség), aztán belevágta a bolyba. Csalódnia kellett. A haláltusa elég rövid volt. Túl rövid!
Amint a tücsök bezuhant a gödörbe, szinte azonnal elnyelte őt a feketeség. Két-hármat kapálózott, aztán a teste, mint egy fuldokló emberé, elmerült, s végül a feje is eltűnt.
- Ejha! Titeket aztán kemény fából faragtak. Na majd lesz egy kis meglepetésem nektek!
Azzal Zoli felugrott és a garázs felé indult. Egészen izgatott lett. Bár sok holmi meg kacat volt a garázsban, viszonylag hamar megtalálta, amit keresett, mivel a fűnyíró mellett volt, ahol mindig is szokott lenni: a benzineskanna. Gyufát is talált hozzá. Aztán már loholt is vissza. Néró kicsit sántikálva, de lelkesen követte gazdiját; vele ellentétben viszont távol tartotta magát a gödörtől.
- Na gyertek ti kis...
A fiú homlokát összeráncolva bámulta a gödör alját. Nem volt benne más, csak barna, széttúrt föld. Hát ti meg hová tüntetek?
- Na majd mindjárt előjöttök!
Azzal újra megkereste az ágat, és elkezdte piszkálni a földet. Semmi. Egyetlen hangya sem jött elő. Zoli kissé erősebben kezdett kotorni, de továbbra is teljesen eredménytelenül.
- Na mi van? Megijedtetek? Hát... egy kanna benzintől én is megijednék! Na de mindjárt előjöttök ti!
Azzal kezébe kapta az ásót, és ásni kezdett. A szíve hevesen kalapált. Nem tudta miért, de hatalmas örömmel töltötte el az, hogy felgyújthat egy sereg hangyát. Méghozzá a nagy, fekete, és gyilkos fajtából valót (bár meg nem tudta volna mondani, hogy mi ezeknek a tudományos nevük, de egyelőre megtette ez is). Mindeközben nagy lendülettel vágta bele az ásó hegyét újra meg újra a földbe. Hangyák továbbra se jöttek.
Ez hihetetlen! Gondolta. De aztán talált rá egy jobb szót: ez valószínűtlen! A hangyák nem menekülnek el a benzintől. Egy bogár ehhez túl hülye. Kizárt dolog, hogy.. Héé..
- éééé! Ti kis szemetek, hát itt bujkáltatok!
Egyszerre volt örömteljes és félelmetes látni, ahogy földből szökőkútszerűen áramlanak ki a hangyák. Az még ijesztőbb volt, hogy az ásót vették célba. Pillanatok alatt rámásztak, és mire Zoli rájött, hogy úgysem tudná mindet lerázni róla, addigra már a nyelének a felénél jártak a gyorsabb példányok. Úristen, ti kis szemetek!
Zoli messzire dobta az ásót. Át a hátsó kertbe. A kert első és hátsó részét amúgy kerítés választotta el, és csupán annyiban különböztek, hogy a hátsóban ültettek gyümölcsöket és zöldségeket, míg az első az – apja szavaival élve – esztétikát szolgálta.
- Ti kis rohadékok! Ezért végetek!
A fiú azzal megfogta a benzineskannát, és egy jókora adag benzint locsolt a hangyákra. Lerakta gyorsan a kannát és már vette is elő a gyufát. Hirtelen az az érzése támadt, mintha most húzódnának vissza a rovarok. De az érzést felváltotta az eufória, annak láttán, ahogy az égő gyufaszál lezuhan a gödör aljára, és ott millió fekete, nyüzsgő undormány egyszerre csak lángra kap. Ijesztően nagy lángra. Zoli roppant élvezettel nézte, ahogy megpörkölődnek a hangyák, aztán lelassul a mozgásuk, majd teljesen megszűnik.
Csend.
Diadalittas csend.
Na és most?
Elvégre a fenyőfát továbbra is el kell ültetnie. És ez a benzines dolog még vicces is volt... de érdemes tovább fokozni? Zoli hirtelen maga sem értette, miért aggódik. Csak meredt előre, és nézte a sok megpörkölődött apró tetemet. Mintha egy háború színhelye lett volna...
-         Fiatalember? Mi ez az ácsorgás? – kérdezte egy szigorú hang. Apa.
-         Semmi, apu... csak...
-         Csak? Ráverjek a seggedre vagy igen? – kérdezte felvont szemöldökkel az apja. Jó
negyvenes körüli férfi volt. Szikár, csontos testalkatú, kiugró állú, keskeny arcú, félig tar fejű, bozontos szemöldökű, és... a szemei...
Gonosz szemei vannak.
Zoli ezzel az egy jelzővel tudta csak illetni az apja beesett arcán kikandikáló látószerveket. Nem volt a szemének se színe, se más jellegzetessége. Legalábbis számára nem. Csak ennyi.. hogy gonosz. Amit kiválóan lehetett nevetésre, szidásra, és félelemkeltésre használni.
Félelemkeltésre.
Csak egyszer látnék félelmet a szemeidben apa…
 
-         Naszóval! Fiatalember! Látom Nem nagyon akaródzik válaszolni.
-         Hát, én kiástam a göd...
-         KI?
-         Hát én.. – próbálkozott meg egy gyenge poénnal Zoli. De már előre érezte, hogy ez
rossz döntés volt. Nagyon rossz... Az apja egy pillanat törtrésze alatt a képében volt. Kb. fél centire az ő arcától. Vodkaszaga volt. Mint mindig.
-         Nekem viccelődsz, hülyegyerek? – ordította a képébe.
Hülyegyerek! Ez a szó fájt neki legjobban. Mintha nem is az apja lenne. Csak egy haverja a sok közül.. még csak nem is haver. Egy idegbeteg ismerős, akihez semmi köze sincs...
-         Nem.. bocs apu. Kiástam a gödröt, és most akartam elültetni a fát éppen.
-         Igen? Jó... ha most akartad elültetni, akkor nincs baj. Még időben vagy. A gödör is
Megvan. Márpedig az kell, ugye fiam? – próbált jófej lenni a férfi, és tréfásan beleboxolt Zoli vállába.
-         Így van, apa.
-         De... hol van az ásó?
-         Az ásó... a kertben. A hátsó kertben.
-         És mit keres ott az ásó, ha nem vagyok indiszkrét?
Most erre mit lehet válaszolni? A pszichológusa mindig azt mondta, hogy az őszinteség néha sokkal hatásosabb, mint mindenféle mesét kitalálni. De hát ez hülyeség! Na mindegy...
-         Találtam egy hangyabolyt, és megijedtem amikor felmásztak rá, és eldobtam.
-         Ahá! Lássuk mi van még...NÉRÓ! A kurvaéletbe! Ne mászkáljál már a lábam alatt!
Azzal egy hatalmasat rúgott a kutyába, aki igazán nem akart rosszat, csak köszönteni a „falkavezért” akit aznap látott először. Ehelyett egy fájdalmas rúgást kapott az oldalába, amitől vagy másfél métert repült, és nyekkenve ért földet. Nyüszített párat, majd inkább arrébb kotródott.
-         Na szóval... van itt még egy benzineskanna meg egy doboz gyufa. Netán kocsikáztál?
-         Nem apa.
-         Akkor?
-         Izé...
-         Felgyújtottad a hangyákat. Mondhatom te aztán kurva bátor vagy. Igazi férfi. Hülyegyerek!
 
Ne... apu.. kérlek csak ezt a szót ne!
 
-         Semmirekellő hülyegyerek. Az utcán kell nagyfiúnak lenned. Nem a festőállvány előtt. Leszarom én, hogy jól tudsz virágot meg dombokat festeni, ha egy tízéves takony nem áll félre az utadból, mert annyi tiszteletet sem parancsol a löttyedt ábrázatod.
-         Bocs...
-         Milyenek voltak azok a hangyák?
-         Jó nagyok. Feketék. Bedobtam nekik egy tücsköt, és szinte azonnal szétszedték.
-         És rámásztak az ásóra?
-         Igen.
Az apa kinyitotta a hátsó kert ajtaját, és felemelte az ásót. Alaposan megvizsgálta.
-         Hümm.. Már le is másztak róla.
-         A benzin elől is elmenekül...- kezdte. Aztán rájött, hogy ezt megint nem kellett volna.
-         Hogy?
-         Semmi, csak mikor hoztam a benzineskannát, akkor is eltűntek.
-         Hehe! A ravasz kis dögök. Na majd én utánuk ások.
-         Szerintem inkább hagyd őket. Apu.
-         Dehogy hagyom. Még a végén beköltöznek a házba is.
-         Nem hinném.
-         Ne legyél már megint olyan kurva okos, fiam. Na.. hadd látom azt a gödröt.
Az apa belenézett a kis árokba. Elégedetten vigyorgott a megpörkölődött hangyák láttán. Ásni kezdett. Háromszor-négyszer is beletúrt a földbe, de hangyáknak nem volt nyoma.
-         Milyen könnyű itt ásni. Jó puha a föld.
-         Igen. Szerintem is. – mondta Zoli. Most egyszerre érezte magát megkönnyebbülve és
kellemetlenül is. Megkönnyebbülve azért, mert az apja abbahagyta a baszogatást, és kellemetlenül, mert elég rossz érzése volt a gödörrel kapcsolatban. Meg nem tudta volna mondani, miért, de nem tetszett neki, hogy puha a föld. Az apja eközben még mélyebbre ásott. A kis fenyőfa valószínűleg már félig bele is süppedt volna, ágastul, tűlevelestül. De ez most nem számított. Vagyis: az számított a legkevésbé.
-         Én ezt nem értem. Egyre puhább a föld. Csoda, hogy be nem omlik a lába... ..AKKURVAÉLETBE! –ordított fel a férfi. Gyorsan hátraszökkent.
-         Mi baj? Hangyák?
-         Nem! Van itt valami.. lyuk. Majdnem beleestem. Hú a francba.
-         Lyuk?
-         Nézd meg!
Azzal Zoli közelebb hajolt és a gödör alját nézte. Tényleg volt ott egy lyuk. Az átmérője körülbelül akkora lehetett, mint egy focilabdáé. Így álldogáltak csendben bámészkodva, mint apa és fia. 
-         Ne álldogáljál már olyan bambán, hülyegyerek! Hozz egy jó hosszú ágat, vagy valamit hogy megnézzük, milyen mély.
-         Rendben. – mondta Zoli, és már futott is a garázs felé. Ott mintha lett volna egy
hosszú fémcső. Néró farkcsóválva futott utána. Az apja eközben kicsit szélesebbre kotorta a gödröt. Ez könnyen ment. Túl könnyen. Zoli hamar visszatért. Odaadta a csövet az apjának, aki rögtön bele is dugta. Körülbelül három méteres cső lehetett. Ebből több mint kettőméternyi ereszkedett le a cső végéből, mire megállt. Mindketten el voltak képedve.
Hihetetlen.
-         Az alja is ilyen puha? – kérdezte Zoli.
-         Igen. Olyan, mintha... sár lenne.. vagy valami sűrű anyag..
-         Sűrű...- többre nem volt ideje, mert a csövön megindult a hangyaáradat. Félelmetes
látvány volt. Úgy tűnt, mintha zavarosan csillogó fekete festék kúszna fel a fehér fémhengerre. Zoli apja erőteljesen rázni kezdte a csövet. A hangyák sorra potyogtak vissza, de szinte azonnal érkezett az utánpótlás. A férfi idegesen kihúzta a csövet a lyukból, és vadul rázta. Lassanként az összes feketeség eltűnt róla.
-         Rohadékok. Aljas kis rohadékok! – harsogta a férfi – elpusztít ..áúú!
Aztán elképesztő gyorsasággal a lábához kapott és ugrálva, ordibálva vakarózni kezdett.
Pont, mint Néró az előbb.
Zoli nem mert közelebb menni. Inkább kifutott a garázs előtti betonra. Az zöld fű most olyan érzést keltett benne, mintha aknamező lenne. Ha rossz helyre lép, akkor pillanatok alatt hangyák milliói kúsznak fel rá. Persze tudta, hogy ez képtelenség. De.. mégis. Jobb félni, mint megijedni.
- Ti büdös kis férgek, ááúú.. hogy az isten..úú.. ti kis – szitkozódott a férfi. A helyzet annyira súlyos volt, hogy gyorsan le is vette a nadrágját. Egyszer majdnem fel is bukott benne..
... az végzetes hiba lett volna..
Zoli arra számított, hogy a csupasz láb teli lesz apró feketeséggel, amik elárasztják végül apja egész testét. Végül nem így lett. Csak néhány hangyát kellett szétlapítania. Bár azok így is alapos munkát végeztek. Apja lábán szinte azonnal megjelentek a ronda kis vörös púpok. Némelyik akkora volt, mint egy kisebb dió. Az apja eközben veszettül káromkodott, és közben inkább ő is kifutott a garázs elé, a betonra. Biztos ami biztos.
-         Na ezért nektek végetek. Kis szemetek.
-         Ne, apu, hagyd inkább őket. Szerintem.
-         Na.. hirtelen nem tudom eldönteni, hogy az óvatosság vagy a gyávaság szólalt meg
belőled. Lévén, hogy csak néhány kis szarrágó hangyáról van szó, akik azért az egész kertet nyilván nem árasztották el, feltételezem, hogy az utóbbiról lehet szó. Jól sejtem? Hülyegyerek.
Áúú.. de miért ezt a szót? Hát nem látod, hogy nem szeretem ezt a szót?
Nem. És valószínűleg nem is fogja. A gonosz szemek nem látják az ilyesmit.
-         Akkor.. öld meg őket.
-         Ez a beszéd fiam. És adtál is egy egész jó ötletet. Tulajdonképpen.. befejezem amit te elkezdtél. Hehehe.
Bajok lesznek. Egészen biztos, hogy bajok lesznek. Zoli amúgy nem volt okos gyerek, de hát a megérzésekhez nem is kell annak lenni. Az apja eközben már a benzineskanna felé tartott. Fel is kapta gyorsan, gondosan lecsavarta a kupakját, és beleöntötte a lyukba. Az összest. Ami azért elég tekintélyes mennyiség volt. Kb. olyan 6-8 liter. És az azért már ég rendesen.
A tűz és a hangyák. Voltaképpen ez egész izgalmas volt. Zoli aggodalmát apránként leváltotta a feszült kíváncsiság. Vajon kiér a láng a lyuk aljáról? És.. hogyan fognak a hangyák reagálni? Dühösek lesznek? Vajon megelégszenek az apjával, vagy majd ő is kell nekik? Zoli ekkor ledöbbent. Ezek.. ezek már nem lehetnek valóságos érzelmek. Hiszen.. ő nem akarja, hogy a hangyák elárasszák az apját. És azt sem akarja tudni, hogy milyen magasra csap fel a láng. Elvégre.. csak néhány hangya. Azok meg...
Eközben az apja belelocsolta az összes benzint a lyukba. Nem teketóriázott sokáig, azonnal meggyújtott egy gyufaszálat, és elegánsan beledobta. A vészjósló, morajló lobbanás hallatszott, de a láng nem csapott fel. Kár. Nemsokára sűrű füst szállt fel a levegőbe.
-         Huhúú.. érzed fiam? Ezek aztán jó büdösek!
 
Na mi lesz már? Hol késik a bosszú? Zolinak fel sem tűnt, hogy mennyire felkorbácsolta az érzelmeit ez a dolog. Realitás.. NEM! Tudta, hogy most nincs realitás. Nincs itt semmiféle realitás. És nem is baj. Neki nem hiányzott.
            Az apja még ácsorgott ott egy darabig, aztán elindult visszafelé. És a bosszú? Elmarad? Hol marad a hangyafolyam? Kár. Akkor marad minden a régiben. Ugyanolyan szürkén, és stresszesen, ahogy ezelőtt is. És ő is marad egyszerű hülyegyerek.
- Na! Fiam. Most hogy ilyen szépen el lettek intézve ezek a dögök, vár rád egy kis meló a konyhában is. Jó kis hétvége ez, nem? Mindenre van időnk, nuku meló, nuku idegesség. Igaz-e te bamba képű? Hehe. Na, most pedi... hé.. hát ez meg...
Hát ez meg...
Igen! Ez az. Ez pontosan AZ!
 
Zoli apja meredten bámulta a lába alatti földet. Valami nagyon nem volt rendben vele. Az ugyanis hirtelen puhává vált. Mint egy szivacs.
Szivacs! Ez az. Tudtam én! És mindjárt elnyeli.
- Mi a picsa van itt? – hüledezett Zoli apja. Óvatosan megpróbált előre lépni, de így a másik lába besüppedt – mi a retkes szar van ezzel a kerttel? Fiam. Hozd ide azt a hosszú deszkát, azon kimászok.
Zoli nem mozdult. Pedig akart. De azzal.. elrontja az egészet. Úgyis mindjárt elnyeli. És akkor úgysem tud segíteni rajta.
DE MIÉRT NEM NYELI MÁR EL?
-         NA MI VAN MÁR, TE HÜLYEGYEREK! HOZD MÁR AZT A KURVA
DESZKÁT, MINDJÁRT ELNYEL EZ A SZAR! – üvöltözött az apja. Szájából
fröcsögött a nyál.
-         Apu! – szólalt meg Zoli halálos nyugalommal – szeretném ha nem szólítanál többet hülyegyereknek.
És a fiú ezután sem mozdult. Nem lett volna értelme. Ugyanis az apja eközben bokáig besüllyedt a földbe.
 
Mindjárt érkezik a hangyafolyam is. Nem kell ide semmilyen deszka.
 
-         Rendben. Akkor, fiam. Kérlek, hozd ide azt a deszkát. Azt a hosszút! Az talán elég lesz.
-         Látod, megy ez!
Az apja próbált megint előre lépni egyet, és ezzel hirtelen térdig süppedt. Kezével görcsösen szorongatott egy fűcsomót.
-         A kurva életbe. Hozd már azt a deszkát, kérlek, fiam, egyetlen fi.. héé.. áúú
 
Zoli pontosan tudta mi történik. Támadásba lendültek. Most már egészen biztosan nincs szükség deszkára. Ahhoz már késő van. Néró odaállt a fiú mellé és halkan nyüszögött.
 
Az apja hirtelen vadul rángatózni és ordítozni kezdett. Kezével próbált a földbe nyúlni, és a lábáról leszedni azokat az „izéket”. Aztán egy újabb ordítás kíséretében ki is rántotta. Zoli csodálattal nézte, ahogy millió fekete hangya lepi el apja tenyerét. Mintha egy izgő-mozgó kesztyű lett volna rajta. Apja a másik kezével próbálta leszedni őket, s mindeközben hangosan üvöltözött, és rángatózott. Az értelmetlen kiáltozásokba néha belevegyült a FIAM, a DESZKA, és a SEGÍTSÉG szavacska is. Mintha a HÜLYEGYEREK is ott lett volna köztük. Az apja derékig elmerült a földben.
Vajon mennyi idő alatt eszik meg a lábát? És mikor lepik el a felsőtestét is? Mennyit kell megenni az apjából, hogy meghaljon?
Rettentően izgalmas volt. Zoli észre sem vette, hogy az arcáról könnycseppek csorogtak le. Vergődő apjának üvöltözése mintha gyengült volna. És egyre kevesebb értelmes szava volt. Már a mellkasáig besüppedt.
-         KÉÉÉRLEEEKK FIAAAMM! SEGÍÍTTS!
 
Ez volt az utolsó értelmes mondata. Ezután hirtelen nyakig besüppedt, és egy sűrű hangyafolyam lepte be a fejét is. Beözönlöttek a száján, a fülén, és az orrán is. Egy utolsó, hörgő sikoly után teljesen elmerült a fej is.
 
A földön csak egy kisebb lyuk maradt.
 
Sokáig ácsorgott ott, amikor odaátról átkiabált a szomszéd.
-         Zoli. Mi volt ez az üvöltözés?
-         Aput elnyelte a föld. Ki kellene húzni, de én nem merek odamenni. Nem tetszik tudni segíteni? Van deszka is meg kötél is.
-         Jézusom. Mindjárt megyek.
 
Az igazat megvallva Zoli nem kedvelte túlságosan a szomszédot sem. Folyton baszogatta.
 
Vége.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

morotzkriszta@freemail.hu

(Krisztina, 2008.03.16 20:21)

Te nem láttad az arcom..Ó,kitágult szemek,jé ez a fura fazon,olyan mint én.
aztán majdnem bögtem,föleg az apa-fiú kapcsolatát éreztem öszintének.jól használod a csúnya szavakat,olyan mint a fúszer...Nincsenek szavak,önmagam olvastam!rájöttem irniöszinten lehet..